hirdetés
Gazdaság

Már nem sokáig fizethetünk a régi 500-asokkal

Már csak október végéig használható a boltokban a régi 500 forintos, a 10 ezresekkel pedig év végéig lehet majd fizetni. Ezzel egyúttal végéhez közelít a 2014-ben indult bankjegycsereprogram.

Már nem sokáig fizethetünk a régi 500-asokkal

A régi 500 forintosokkal még ez év október 31-ig lehet fizetni, a régi 10 ezresek esetében pedig 2019. december 31. a határidő.

Amennyiben azután még marad nálunk a régi bankjegyekből, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen a postákon és a bankfiókokban még három évig, a Magyar Nemzeti Banknál pedig még húsz évig becserélik őket.

A múlt hónap végén forgalomban lévő 46,4 millió 500 forintos 60 százalékát tették ki az idén februárban kibocsátott új bankjegyek, míg a 166,3 millió darab 10 ezresnek 93 százaléka volt új, 2014-ben megjelent bankjegy – írja a napi.hu.

A bankjegycsereprogram 2014-ben indult, és miután a régi 500 és 10 ezer forintosokat is kivonják, a jövő évre már lényegében le is zárul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020