hirdetés
Gazdaság

Egyre drágulhat a sertéshús

Hazánkban (ahol egyelőre csak vaddisznóban mutatták ki a vírust) csakúgy, mint általánosságban a világon egyelőre megállíthatatlannak tűnik az afrikai sertéspestis, és ennek természetesen a sertéshús árára is tartós hatása lehet.

Egyre drágulhat a sertéshús

Idén az első háromnegyed évben a korábbihoz képest átlagosan 10-12 százalékkal emelkedett a sertéshús ára, ami a sertéscombnál például jellemzően kilónként 400 forintos drágulást jelent. Jelenleg a legdrágább sertéshúsért, az oldalasért kilónként 1700-1800 forintot kérnek, s a Népszava cikke szerint az sem egészen kizárt, hogy a sertéshús utoléri, vagy akár bizonyos esetekben meg is haladhatja a marhahús árát.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, hogy a drágulás még 1-2 évig hatással lesz az árakra, hiszen jelenleg nem lehet megbecsülni, mikorra érhet véget a járvány.

A Népszava felidézi, Kínában már 100 millió sertést kellett a fertőzés miatt levágni, és Vietnámban is súlyos károkat okoz az emberre egyébként veszélytelen, a sertéseknél azonban rendkívül végzetes vírus, amely ellen nem létezik sem védőoltás, sem gyógyszer. Mára már Nyugat-Európában is felbukkant a vaddisznóállományban a kór.

Éder Tamás elmondta, hogy a sertéshús esetében a terméktől és minőségtől függően az önköltség 50-80 százalékot tesz ki, és a bérek növekedése is 10 százalék körül alakult, e költségek pedig még be sem épültek a fogyasztói árakba, amire viszont előbb, vagy utóbb, de sor kerül majd, hiszen máskülönben tönkremennének a feldolgozóüzemek.

hirdetés

A magyar sertéshúst és sertéskészítményeket több fontos ázsiai piacról (így Japánból és Dél-Koreából) is kitiltották a fertőzések miatt, és a regionális feloldásba sem egyeztek bele ezek az országok. Mindeközben azonban Romániában a sertéspestis miatt a levágott állományok okozta hiány következtében a magyar export megkétszereződött ide, és a napokban Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar sertéshús előtt.

Magyarországon a vaddisznóállományban figyelték meg a betegséget, először tavaly, Heves megyében, majd mostanra fertőzött területnek számít Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, illetve Békés megye is, továbbá nemrégiben Buda és az agglomeráció is felkerült a listára. A lap szerint mára Pest, Fejér és Baranya megyében is felbukkant a betegség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020