hirdetés
Gazdaság

Az afrikai sertéspestis miatt még sokáig nőhet a sertéshús ára

Az afrikai sertéspestis miatt még a következő négy-öt évben is emelkedhet a sertéshús ára – mondta az InfoRádiónak Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

Az afrikai sertéspestis miatt még sokáig nőhet a sertéshús ára

Tartós szereplője lett a sertéspestis a sertéshúspiacnak, amely kórnak a regionális hatásai csakúgy érződnek, mint a globális hatások – írja az InfoStart.hu Flórián Zoltán szavai alapján. A szakember elmondta, hogy hazánkban szerencsére csak a vadállománynál mutatkozik a betegség, de a szomszédos országokban, köztük Romániában már a házisertésállományban is pusztít.

Utóbbi az oka annak, hogy a Romániába irányuló magyar export erősödik, eközben pedig a távol-keleti importnövekedés is emeli az európai árakat. Magyarország legfőbb piaca ugyan Románia marad, de egyes magyar cégek képesek a Távol-Keletet is elérni.

A szakértő szerint az emberre egyébként veszélytelen betegségnek egyelőre nincsen ellenszere, vagyis nem lehet rövid távon leküzdeni azokat a gócpontokat, amelyek például egyes távol-keleti országokban kialakultak, az így tartós keresletnövekedés pedig az árakat is akár négy-öt éven keresztül magasan tarthatja.

Ez az áremelkedés a fogyasztói árakban is megmutatkozik, bár a vásárlókhoz már csak a jelentkező áremelkedés nagyjából fele jut el.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020