hirdetés
Gazdaság

A tavalyi árakkal készülnek a halászok a karácsonyra

Új feldolgozott termékekkel, ám tavalyi árakkal készülnek a karácsonyra a halászok, akik szerint évről-évre némileg nő a karácsonyi rendelés.

A tavalyi árakkal készülnek a halászok a karácsonyra

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az InfoStart.hu szerint úgy vélekedik, az előző évinél kicsit mindig jobb a karácsonyi rendelés, ami annak is köszönhető, hogy az emberek ráébrednek, a halfogyasztás az egészségük miatt is fontos.

Az idei karácsonyi szezonban mindenféle halfajtából várható kínálat a piacon, köszönhetően a bőséges haltermésnek, ráadásul olyan újdonságokkal is találkozhatnak a vásárlók, mint a pecsenyeharcsa, vagyis a magyar szürkeharcsa, amelyből „két-három kilós korában” remek ételeket lehet készíteni.

Bőséges és folyamatos a választék pisztrángból és tokhalból is, azonban a süllőből ezúttal némileg gyengébb választékkal kell beérniük a fogyasztóknak.

Az árak nem emelkednek idén, ami a szóvivő szerint azt jelenti, hogy a vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, hiszen az inflációt és az egyéb áremeléseket a halászok viselik.

hirdetés

Noha a kereslet jelenleg a korábbi évekhez képest bőséges, továbbra is szeretnék elérni, hogy aktívabb legyen a halfogyasztás, és ideálisnak tartanák azt is, ha a ponty nem csak az ünnepekkor kerülne az asztalra. A halpéntek nevű új kezdeményezéssel is a halfogyasztásra ösztönöznék a lakosságot.

Szó esett a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet azon kezdeményezéséről is, amelynek során a termelők egy szövetségen keresztül jobban a kezükbe vehetnék a halpiacot, ezzel

„véget vetve az egymásra mutogatásnak a kereskedőkkel, akik pár nap alatt 30-40 százalékot megkeresnek a terméken, míg a termelők két-három év munkájával 4-5 százalékot keresnek a halon”.

Szeretnék javítani a közvetlen értékesítés százalékos arányát, elsősorban a helyi vágó- és feldolgozó pontok, valamint kiszállító járművek láncolatának segítségével.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020