hirdetés
Gazdaság

3,4 százalékkal emelkedtek tavaly a fogyasztói árak

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

3,4 százalékkal emelkedtek tavaly a fogyasztói árak

Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak.

A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél.

Quittner Péter, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.

Az átfogó infláció emelkedését a novemberi 3,4 százalékról, a maginfláció csökkenésével szemben döntően az okozta, hogy az üzemanyagárak 7,7 százalékkal drágultak, míg novemberben az egy évvel korábbival azonos szinten álltak. Novemberhez képest decemberre 5,5 százalékosról 5,9 százalékosra gyorsult az élelmiszerárak emelkedése és 12,1 százalékosról 12,3 százalékra a dohányárúké.

hirdetés

A tartós fogyasztási cikkek decemberben 0,9 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, míg novemberben 1,2 százalékkal volt alacsonyabb az áruk. A szolgáltatások díjai a novemberi 3,4 százalék után decemberben 3,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020