hirdetés
Életmód

A lángosokat vizsgálta a Nébih

Lángosokat és lángosozókat vizsgált a Nébih a Szupermenta tesztsorozata keretében. Összesen tizenkettő vendéglátóhelyen jártak, és 140-nél is több mintán közel 500 laboratóriumi mérést végeztek.

A lángosokat vizsgálta a Nébih

A szakemberek tizenkét, lángost is árusító balatoni vendéglátóhelyet ellenőriztek, és a júliusi, négynapos ellenőrzéssorozat részeként vizsgálták például a rendet, a személyi higiéniát, a tisztaságot, illetve az alapanyagok nyomon követhetőségét is – számol be róla közleményében a Nébih.

Nyolc helyszínen csupán kisebb hiányosságok voltak, amelyeket a vállalkozások még az ellenőrzés ideje alatt javítottak, két helyen azonban komolyabb problémák miatt figyelmeztetésben kellett részesíteni az üzemeltetőket. Újabb két helyen bírság is várható a nem megfelelő személyi és helyszíni higiéniai hiányosságok, illetve a lejárt élelmiszerek tárolása miatt. Összességében a hibákat mindenhol azonnal, vagy rövid időn belül javították a vállalkozók.

A szakemberek a késztermékekből, a használt, forró sütőzsiradékból és a különböző felületekről is mintát vettek, amelyeket aztán később elemeztek. Egy esetben fordult elő, hogy a sütőzsiradék minta poláros komponens értéke kis mértékben túllépte a határértéket, de a többi minta ennek a kritériumnak a tekintetében határértéken belül maradt.

A natúr lángosokat érzékszervi bírálatnak is alávetették, amelyeken egy lángos kiválóan megfelelt, négy átlag feletti, hat átlagos, egy pedig átlag alatti eredményt ért el. A sajtos-tejfölös lángosokat érintő kedveltségi vizsgálaton laikus lángoskedvelők értékelték a felszerelést, a választékot, a higiéniát, a kiszolgálást és az összbenyomást, illetve a lángosok színét, ízét, állagát és illatát is pontozták.

hirdetés

A kedveltségi teszt, az érzékszervi minősítés és a hatósági ellenőrzés eredményeinek összesítésével kialakult lista élén a révfülöpi RÉV Büfé végzett az első helyen, a második a zamárdi Sarok Büfé, a harmadik pedig a balatonszárszói Róza Mama Büféje lett.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020