hirdetés
Bulvár

Visszatérhet a Szomszédok – még a régi szereplők egy része is

A magyarok egykori kedvenc sorozata, a Szomszédok úgy tűnik, hogy húsz év pihenő után ismét a képernyőkön fut majd, mégpedig egy Bujtás János rendezte folytatás képében, amelyben – Ábel Anita kivételével – a régi szereplők is szívesen vállalnának szerepet.

Visszatérhet a Szomszédok – még a régi szereplők egy része is

Bujtás János, a sorozat egykori technikai rendezője és társ-rendezője a Borsnak nyilatkozva elmondta, hogy a Szomszédok minden idők legkedveltebb és legnézettebb hazai sorozata, s a magyar közönség – a fiatalok és idősek egyaránt – ismerik Pásztor Erzsit, vagyis Janka nénit, vagy Trokán Pétert, vagyis Jánost, az erdész.

„Valóságos branddé vált a sorozat, hiszen nem tudunk úgy nézelődni a neten, hogy ne lássunk egy-egy szomszédos viccet vagy reklámot”

– tette hozzá a rendező, aki egyúttal elárulta, hogy a főbb szereplők közül szinte mindenki vállalná, hogy részt vesz a folytatásban, esetleg Ábel Anitát leszámítva, aki még gyermekszínészként került a sorozatba.

Maga Ábel Anita azt írta Bujtás Jánosnak, hogy ugyan sok sikert kíván a folytatáshoz, de számára „ez a sorozat 1999-ben befejeződött”.

hirdetés

A Janka nénit játszó Pásztor Erzsi a Borsnak ellenben azt mondta, hogy örülne a sorozat folytatásának, s ilyen esetben szívesen vállalná a korábbi szerepét annak ellenére, hogy jelenleg is megkapja a közönségétől a szeretetet.

A Szomszédok egyébként az 1980-as évek második felétől egészen 1999-ig futott a televízióban, s ez időszak nagy részében töretlen maradt a népszerűsége.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020