hirdetés
Bulvár

Tünetek nélkül vészelte át a koronavírus-fertőzést egy lassan 106 éves nő

A 105 éves nő már a koronavírus elleni védőoltást is megkapta, előzőleg azonban már teljesen tünetmentesen át is esett az új koronavírus okozta fertőzésen – derül ki a Bors cikkéből.

Tünetek nélkül vészelte át a koronavírus-fertőzést egy lassan 106 éves nő

A Bors egy forrói születésű idős hölgyről írt, akinek tavaly december elején pozitív lett a koronavírus-tesztje. A 105 éves, jelenleg az encsi idősotthonban élő asszonynak szerencsére nem lett baja: tünetmentesen esett túl a fertőzésen.

Vasárnap az otthonban a hölgy megkapta a koronavírus elleni vakcinát is, és lánya a nővér elmondása alapján azt tudatta a bulvárlappal, hogy az ükmama továbbra is rendben van, nem jelentkezett nála mellékhatás sem.

„Nyugodtan viselkedik, még láza sincs. Sokat alszik, de enni és inni mindig felkel. Annyi változás történt, hogy azóta mintha egy kicsit többet aludna, de ez sok minden más miatt is lehet”

  • derült ki a nő 72 éves lányának szavaiból.
hirdetés

Egyúttal elmondta azt is, hogy édesanyját életében először tavaly kellett kórházba szállítani, s akkor is azért, mert félrenyelt egy falatot, nem pedig valamilyen komolyabb betegség miatt.

A most 105 éves hölgynek egyébként megközelítőleg egy hónap múlva lesz a születésnapja.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020