hirdetés
Bulvár

Lady Gagát hatalmába kerítették érzelmei a díjátadón

Lady Gagát hatalmába kerítették az érzelmei a Critics Choice díjátadón vasárnap, ahol könnyes szemmel mondott beszédet, majd egyik lovához sietett, hogy még „elbúcsúzhasson” tőle – ugyanis az állat, amint azt az énekesnő megtudta, addigra már olyan állapotban volt, hogy számítani lehetett rá, bármelyik percben elpusztulhat.

Lady Gagát hatalmába kerítették érzelmei a díjátadón

A Critics Choice díjátadón Lady Gaga Glenn Close-szal osztozott a legjobb női főszereplőnek járó díjon, s ez alkalomból egy érzelmes beszédet mondott, amelyben egyebek mellett elárulta, hogy édesanyja és Glenn Close igen jó barátságot ápolnak egymással. Az énekesnő szemmel láthatóan meghatódottan állt a színpadon, ám nem sokkal később a Twitteren szomorúságáról is hírt adott a rajongóinak.

A mikroblog-oldalon elárulta, hogy nem sokkal a díjátadót követően tudta meg, hogy szeretett lova, Arabella rendkívül rossz állapotban van, az énekesnő maga pedig hamarjában útra is kelt, hogy elbúcsúzhasson az állattól. A bejegyzésben úgy emlékezett meg a lóról:

„Ő az én gyönyörű lovam. A lelkünk és szellemünk egy volt. Amikor ő fájdalmat élt át, én is. Soha nem felejtem el a közösen töltött pillanatokat. Hosszú közös terepek együtt, a kanyonok között galoppozva. Vagy amikor csemegét adtam neki”.

Leírta azt is, hogy lova mindig az élete része marad, és ugyan most nagyon szomorú az állat betegsége miatt, de szeretné, ha véget érnének a szenvedései.

hirdetés

Lady Gaga a BBC szerint legjobb színésznőnek járó díjat a Csillag születik című filmben, míg Close a The Wife című filmdrámában nyújtott alakításáért szerezte meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020