hirdetés
Bulvár

Gyermeket vár Winkler Nóra

A negyvenhét éves műsorvezető első gyermekével terhes.

Gyermeket vár Winkler Nóra

Negyvenhét évesen első gyermekét várja a sokak által a Danubius Cappuccino Tripla című rádióműsorból, illetve a köztévé több kulturális műsorából ismert műsorvezető, aki 2010-ben a 10. Story Ötcsillag Díjátadó Gálán Érték- és Közönségdíjat is kapott.

A képernyőn már nagyjából egy évtizede nem láthatjuk őt, mivel azóta felhagyott a televíziózással. Nagyjából ekkortól él együtt párjával is, ám hiába kérdezgették, mikorra terveznek gyermeket, a műsorvezetőnő akkor még nem érezte úgy, hogy készen állna a babára – idézi fel a Femina.hu.

A műsorvezető azt is elárulta, hogy már a hetedik hónapban jár. Elmondása szerint eleinte még izgult, miután megtudta, hogy várandós, így aztán az orvosától várták a megerősítéseket és eredményeket arról, hogy minden rendben van.

Winkler Nóra azt mondta, hogy neki a hányingerrel és rosszullétekkel sem gyűlt meg a baja, de a családjában sem volt ez jellemző, sem édesanyjánál, sem húgánál.

hirdetés

Nevet még nem választottak a születendő gyermeknek, akiről már egyébként kiderült, hogy kisfiú.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020