hirdetés
Bulvár

Britney Spears nem egészen elégedett a róla szóló dokumentumfilmekkel

Két dokumentumfilm megjelenése is ehhez az évhez köthető az énekesnő életéről, amelyekkel kapcsolatban maga a világsztár is elmondta a maga véleményét.

Britney Spears nem egészen elégedett a róla szóló dokumentumfilmekkel

A 24.hu felidézi, februárban megjelent egy Framing Britney Spears című dokumentumfilm, amely azt mutatja be, hogy hogyan jutott Britney Spears az idegösszeomlástól a gyámságig, s mi a helyzet vele azóta – hiszen továbbra is apja teljes felügyelete alatt áll.

A filmben kitérnek arra is, hogy milyen kizsákmányoló módon kezelte a média a női szupersztárokat, ezzel nem egyszer tönkretéve az életüket.

A BBC is hasonló témában készített dokumentumfilmet, The Battle for Briney: Fans, Cash and a Conservatorship címmel, amelyben elsősorban a gyámság a téma.

Britney Spears az Instagram-oldalán reagált a dokumentumfilmekre. Bejegyzését azzal kezdte, hogy megjegyezte, milyen sok dokumentumfilm szól idén róla, s arról, hogy mások irányítják az életét.

hirdetés

Ellenben felhívta a figyelmet arra, hogy míg a filmek a médiát kritizálják, addig meglátása szerint ugyanazt csinálják, amit a sztár igen képmutatónak tart.

Mindezek után leszögezte, hogy noha valóban volt az életében néhány mélypont, sokkal több volt a csodálatos időszak.

(A borítókép forrása: https://www.flickr.com/people/113555232@N04/ - https://www.flickr.com/photos/113555232@N04/11786385776/in/photostream/, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=30500310)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020