hirdetés
Belföld

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz egy sofőrje

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje, ám egy civilben a buszon utazó rendőrnek köszönhetően sikerült biztonságban megállítani a buszt, s a sofőr stroke-ját még korai stádiumban felismerni.

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz egy sofőrje

A rendőrség honlapján megjelent hír szerint Varga-Csikász Bese törzsőrmester július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a buszra, és mert fáradt volt, úgy tervezte, hogy a közel másfél órás út alatt „kicsit kikapcsol”.

Eleinte nem is mutatkozott jele annak, hogy másként alakulnak a dolgok, mint tervezte, hiszen a szokásos menetidőt betartva indult el a busz a Váci úton, ugyanakkor nem tért le az M2-es autóútra, ahol le kellett kanyarodni. A rendőrnek ez akkor tűnt fel, amikor az utasok zúgolódni kezdtek.

A törzsőrmester odament a buszvezetőhöz, és figyelmeztette rá, hogy nem jó irányba tart, a nyugdíjas korú sofőr azonban azt mondta, hogy eltévedt, és a következő lehetőségnél visszakanyarodik az M0-sra. Csakhogy ez már önmagában is nyugtalanító volt valamelyest, ráadásul a rendőr észrevette, hogy sávváltások közben is bizonytalan a sofőr. Aggályai miatt megkérdezte a buszvezetőt, hogy segíthet-e neki, ő viszont azzal felelt, hogy most vezeti először azt a járatot és eltévedt.

„Ekkor már érzékeltem, hogy zavart. Az utasok közül többen mondták, hogy rendszeresen ezen a vonalon vezet. Nekem is eszembe jutott, hogy láttam már korábban is a járaton”

hirdetés

– idézte fel a rendőr, aki felhívta a Volánbusz központi számát, igazolta magát, és elmondta, hogy mit tapasztalt a sofőrrel kapcsolatban.

Mint ekkor megtudta, a férfi valóban félrebeszélt, hiszen már három évtizede dolgozott ugyanazon a vonalon. A Volánbusz is felfigyelt a GPS adatai alapján arra, hogy valami gond van a járattal, s mire a hívást fogadták, addigra már percek óra próbálták telefonon elérni a sofőrt – de hiába. A Volánbusz illetékese és a rendőr megegyeztek abban, hogy a legelső lehetőségnél meg kell állítani a járművet.

„Letettem a telefont, és a buszvezetőhöz léptem. Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha megállnánk. Kértem, hogy húzódjunk le. Nagy szerencsénk volt, mert Vácnál, pont egy gyorsító sáv végén egy olyan kijárathoz közelítettünk, ahol nem akadályoztuk a forgalmat”

– emlékezett vissza az esetre a törzsőrmester.

A sofőr megállította a buszt, behúzta a féket, bekapcsolta a vészvillogót, az ajtókat kinyitotta, s leállította a motort. A rendőr egy határozott mozdulattal elvette az indítókulcsot tőle, mert fontos volt, hogy véletlenül se tudja ismét elindítani a járművet. Közben az utasokkal is közölte, hogy mi a helyzet, s elmondta, hogy már érkezik a mentesítő járat, amely továbbviszi őket.

A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai hamarosan megérkeztek, s a mentőorvos a tünetek alapján stroke-ra gyanakodott. Szerencse azonban, hogy a rosszullét korai stádiumában szakember kezébe került a sofőr.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020