hirdetés
Belföld

Vasúti alagút haladhat át a Duna alatt

Európai uniós támogatási szerződést írtak alá egy tervezett új budapesti vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányára. Az érintett alagút a Nyugati pályaudvart kötné össze a Kelenföldi vasútállomással, s ilyen módon fontos lépést jelenthetne ahhoz a vasúti átalakításhoz, melynek célja a jelenlegi fejpályaudvarok tehermentesítése és kiváltása.

Vasúti alagút haladhat át a Duna alatt

Vitézy Dávid Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben azt írja, hogy aláírtak egy európai uniós támogatási szerződést egy új budapesti vasúti alagút megvalósíthatósági tanulmányára – számol be róla az InfoStart.hu.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetője egyúttal kiemelte, hogy jelenős mérföldkőről van szó, még ha évekbe telhet is, mire megvalósulhat az elképzelés – de, mint felidézi, Bécsben 25 év telt el a koncepcióalkotástól a fejpályaudvarokat felváltó új átmenő főpályaudvar létrejöttéig.

A portál felidézi, hogy Vizéty Dávid előzőleg már megjegyezte, hogy az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma 70 százalékkal is növelhető a Budapest Vasúti Stratégia megállapításai és forgalmi modellezése szerint.

Ehhez viszont több vonatra van szükség, amelyek Budapesten több fejpályaudvari kapacitást, vagy pedig új, a vonatok a fővároson történő áthaladását lehetővé tevő vágánykapcsolatokat igényelnek. A fejpályaudvarok bővítése azonban jelenlegi helyükön szinte lehetetlen, így a fejpályaudvarok összekötése és átmenő rendszerű pályaudvarrá alakítása lehet a logikus megoldás.

hirdetés

A mostani megvalósíthatósági tanulmány részletesen vizsgálja majd a Budapest és környékének teljes vasúthálózatán szükséges fejlesztéseket, amelynek fontos része a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar között egy új, a Duna alatt áthaladó vasúti alagút műszaki jellemzőinek, lehetséges legjobb nyomvonalának, gazdasági és társadalmi hasznainak, beruházási költségeinek elemzése.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020