hirdetés
Belföld

Újabb két holttestet azonosítottak

Egy nő és egy dél-koreai férfi holttestét azonosították – derült ki a rendőrség közleménye, illetve a szöuli külügyminisztérium közlése alapján.

Újabb két holttestet azonosítottak

Hartánál hétfőn egy férfi holttestét találták meg, míg a Margit hídnál az elsüllyedt hajó közeléből egy női holttestet hoztak fel. A szöuli külügyminisztérium kedden közölte, hogy a Hartánál talált holttest egy hatvanas éveiben járó dél-koreai férfié – írja a Blikk az MTI beszámolója alapján.

A szöuli külügyminisztérium közölte, hogy a koreai és a magyar hatóságok közösen végezték el a Hartánál megtalált holttest azonosítását.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a Margit hídnál megtalált nő is a hajó utasa volt. A közleményben felidézik, hétfőn délután emelték ki a holttestet, az azonosítás pedig megtörtént, s

„az eddig eltűntként keresett nő a hajóbaleset kilencedik dél-koreai áldozata”.

hirdetés

A hatóságok a közlemény szerint továbbra is keresik az eltűnteket a Duna teljes déli szakaszán.

A Hableány nevű turistahajó 35 emberrel – a kétfős személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával – a fedélzetén a Viking Sigyn nevű szállodahajóval ütközött, aminek következtében a kisebb hajó elsüllyedt. A baleset következtében legkevesebb kilenc ember meghalt, hét személyt kimentettek, s tizenkilenc személyt eltűntként keresnek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020