hirdetés
Belföld

Tizenkét éves lány kért segítséget, mert szülei egy serpenyőn összevesze dulakodni kezdtek

A lány édesanyja késsel támadott férjére, mert kifogásolta, hogy a férfi az általa vásárolt serpenyőben akart főzni. A nővel szemben emberölés kísérlet és kiskorú veszélyeztetése miatt zajlott nyomozás.

Tizenkét éves lány kért segítséget, mert szülei egy serpenyőn összevesze dulakodni kezdtek

A tizenkét éves lány azért hívta a segélyhívó telefonszámot szeptember nyolcadikán este kilenc óra körül, mert szülei veszekedni, verekedni kezdtek – az apja ütéseket mért a nőre, míg az késsel szúrt. A lány az emeleti szobába rohanva kérte a rendőrök segítségét.

A rendőrök és a mentők is rövid idő alatt kiérkeztek az üllői házhoz, ahonnan mellkasi szúrt sérülésekkel vitték kórházba az 57 éves férfit, akinek tüdősérülése és mellkasi léggyüleme alakult ki. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a támadás halálos is lehetett volna, és csak a szerencsén múlt, hogy nem keletkezett halálos sérülés. Emiatt a nővel szemben a gyanúsítás életveszélyt okozó testi sértésről emberölés kísérletének bűntettére módosult.

A nyomozó hatóság szerint a kislány érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették az általa átéltek, így az édesanyját kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították.

Az ötvenhat éves nő mindent beismert, és elmondta, hogy férjével évekkel korábban megromlott a házassága, és előfordult, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, vagy ha igen, akkor annak ugyancsak veszekedés lett a vége.

hirdetés

A nő kifogásolta, hogy férje elhanyagolta a családját, nem segített semmit, és a munkából hazaérve csak fröccsözött és internetezett.

A támadás közvetlen előzménye az volt, hogy a férfi egy, a nő által vásárolt serpenyőt használt volna a hússütéshez, amit a feleség szóvá is tett, de ebből is veszekedés, majd dulakodás lett.

A kislány próbálta eleinte szétválasztani őket, de amikor látta, hogy a nő kést ránt, és a férfiba szúrja, a szobájába szaladva kért segítséget a 112-es segélyhívó számot tárcsázva.

A nő ellen az emberölés kísérlete, illetve a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait pedig átadta az ügyészségnek.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Maximilian Weber)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020