hirdetés
Belföld

Szijjártó: Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten.

Szijjártó: Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására.

Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben - tette hozzá.

hirdetés

Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így "nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot" - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke "az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-kelet Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte".

Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását - mondta.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020