hirdetés
Belföld

Rendőrökre támadt több családtag egy körözött rokon elfogása okán

Egy család több tagja intézkedő rendőrökre támadt Sajókazán. A hét személyt – akik közül hatan büntetett előéletűek voltak – csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatta a Debreceni Járásbíróság.

Rendőrökre támadt több családtag egy körözött rokon elfogása okán

A kazincbarcikai rendőrök szolgálati autójukkal közlekedtek Sajókaza területén, amikor egy körözött férfira lettek figyelmesek, aki élettársával sétált az utcán.

Ő azonban ugyancsak megpillantotta a rendőröket, és menten futásnak is eredt – de végül az egyenruhások utolérték, és testi kényszer alkalmazásával próbálták megbilincselni, miközben a férfi ellenállást tanúsított – írja a 24.hu.

A férfi élettársa a rendőrökhöz lépve kiabálva követelte, hogy engedjék el a párját, azután pedig az egyik rendőr ruháját is megragadta, és rángatni kezdte. Idő közben a férfi családja, akik egy közeli házban éppen összejövetelt tartottak, ugyancsak tudomást szereztek az intézkedésről, és lökdösték, rángatták a járőröket, hogy körözött rokonuk el tudjon szabadulni a fogásból.

A gyanú szerint a férfi testvérei és édesanyja is részt vett a dulakodásban más rokonok mellett.

hirdetés

Az agresszív családdal szemben az egyik rendőr könnyfakasztó spray-t használt, és hamarosan megérkezett az erősítés is, így helyreállt a közrend, és a körözött férfit elfogták, valamint a kapitányságra bevitték.

A bíróság indokoltnak látta mind a hét gyanúsítottal szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ugyanis megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének, illetve tartani lehet attól, hogy szabadlábon esetén veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve a büntetőeljárásban részt vevő tanúkat megfélemlítenék, jogellenesen befolyásolnák, vagy akár újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el.

Két gyanúsított esetében a végzés végleges, a többiek védőikkel fellebbeztek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020