hirdetés
Belföld

Projektmunkák válthatják fel az érettségi egyes feladatait

Amint az már korábban kiderült, 2024-től átalakul az érettségi, így több tantárgynál is megjelenik a projektmunka, ami a hagyományos írásbeli és szóbeli feleletek helyébe léphet.

Projektmunkák válthatják fel az érettségi egyes feladatait

Az előttünk álló tanévtől kezdődően már hat évfolyamon tanítanak a 2020-ban bevezetett új Nemzeti alaptanterv és kerettantervek szerint. Ennek újdonsága, hogy a frontális oktatással szemben a diákok aktivitására fókuszálnak inkább – írja a Magyar Nemzet.

A számonkéréseket is modernizálják, így az érettségi vizsgakövetelmények is változnak. Először a 2023/2024. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszakában alkalmazzák az új vizsgakövetelményeket, de az előre hozott vizsgáknál már korábban is szerepet kaphatnak a megújult követelmények.

A lap szerint marad a kétszintű vizsgarendszer, és a kötelező tárgyak köre sem változik.

Ellenben a diákok a természettudományos vizsgatárgyakból választhatnak projektfeladatot is, amelyet, hasonlóan a diplomadolgozathoz, meg kell aztán védeniük. A projektmunkát saját kutatás vagy vizsgálat alapján kell összeállítaniuk, majd szóbeli érettségin mutatják be.

hirdetés

A projektmunkában szerepelnie kell a vizsgált probléma megfogalmazásának, az alkalmazott módszernek, a tapasztalatoknak és azok értékelésének, továbbá a felhasznált szakirodalom listájának is.

Nemcsak a természettudományos tantárgyaknál, de például az állampolgári ismeretek, a gazdasági ismeretek, a közigazgatási ismeretek, a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a vizuális kultúra esetében is lesz projektmunka.

További változás, hogy az informatika vizsgatárgyat a digitális kultúra nevű váltja majd, amelynek jóval szélesebb a fókusza. Magyar nyelv és irodalom tárgyból már nyelvtani ismeretekre vonatkozó kérdések is szerepelnek majd a szövegértési feladatsorban, míg történelemből publicisztikai szövegek elemzésére is mód nyílik a nehezebben érthető korabeli források mellett, s hangsúlyosabban megjelenik témaként az eszmetörténet, ahogyan a modern kori témák is.

Az Emmi közlése szerint hamarosan mintafeladatokat is elérhetővé tesznek az Oktatási Hivatal honlapján.

(A borítókép forrása: pixabay.com / F1 Digitals)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020