hirdetés
Belföld

Országszerte sok dolguk volt a zivatarok miatt a tűzoltóknak

A tűzoltók az esti, illetve éjszakai viharok miatt több helyre vonultak ki felszámolni a károkat, amit leginkább ezúttal is kidőlt fák és letört ágak jelentettek.

Országszerte sok dolguk volt a zivatarok miatt a tűzoltóknak

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy országszerte több mint százötven esethez hívták ki a tűzoltókat a viharral összefüggésben. Zala megyében, ezen belül is Zalaegerszegen, valamint Budapesten, Pest, Fejér és Nógrád megyében hívták a legtöbb esethez a tűzoltókat.

Az esetek zömében lakóházakra, garázsokra, utakra vagy elektromos vezetékekre dőlt veszélyes fák eltávolításában kérték a tűzoltók segítségét.

Zalaegerszegen például a Hét vezér utcában lakóházra és melléképületre, a Kodály Zoltán utcában pedig garázsokra dőlt fa, míg a Gasparich Márk utcában egy személyautóra zuhant egy letört faág.

Emellett több helyen elektromos vezetékekre dőltek a fák, amelyek elszakították azokat. Ennek következtében este huszonhét Zala megyei településen volt áramszünet, és négy település majdnem 200 fogyasztójánál továbbra sincsen áram, noha már dolgoznak a helyreállításon.

hirdetés

Ugyancsak Zalaegerszegen, a Göcseji úton egy benzinkút előtetőjét bontotta meg a szél, valamint a Vizslaparki úton egy tízemeletes társasház bádogborítását tépte fel a szél. Babosdöbrétén egy cseréptetős nyitott garázs dőlt az alatta parkoló két autóra.

Budapesten és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban villám csapott épületekbe, a keletkezett tüzeket azonban eloltották, és nem történt személyi sérülés.

Vasárnap egyébként az OTP Bank Liga harmadik fordulójának mérkőzését is félbe kellett szakítani a felhőszakadás miatt. A Zalaegerszeg-Puskás Akadémia mérkőzés a 70. percben szakadt meg, amikor utóbbi csapat 2-1-re vezetett.

(A borítókép forrása: MTI/Komka Péter)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020