hirdetés
Belföld

Orbán Viktor épp a konyhában melegítette a vacsorát, amikor Donald Trump hívta

David Cornstein, az Egyesült Államok nemrég leköszönt budapesti nagykövete számolt be egyebek mellett arról egy interjúban, hogy az amerikai elnök egyszerre csak úgy döntött, felhívja a magyar miniszterelnököt, akit a „meglepetés hívás” éppen a konyhában ért.

Orbán Viktor épp a konyhában melegítette a vacsorát, amikor Donald Trump hívta

David Cornstein a Népszavának adott interjúban elmondta, hogy nemrégiben éppen az Ovális Irodában adta át a lemondólevelemet az elnöknek, aki egyszer csak azt mondta beszélgetés közben, hogy "hívják fel Viktort", majd meg is tették ezt.

A miniszterelnök ekkor éppen a konyhájában tartózkodott, s a diplomata hozzáfűzte az esethez azt is, hogy ilyesmi nem szokott csak úgy megtörténni az államok vezetői között.

A Blikk megkeresésére Orbán Viktor is megerősítette, hogy igaz a történet, és az még jóval az előtt történt, hogy Trump elkapta volna a koronavírust. A magyar kormányfő éppen otthon tartózkodott, amikor „megcsörrent a régi, jó Nokiája”.

A miniszterelnök elárulta azt is, hogy éppen a konyhában ügyködött, s a vacsorát melegítette – melyet felesége maga készített saját termesztésű alapanyagokból –, amikor felvette a telefont, és Trump hangját hallotta a vonal másik oldaláról.

hirdetés

Az amerikai elnök a beszélgetést azzal indította: „Hogy vagytok ti ott Magyarországon?”, majd szóba kerültek aktuális témák, s Orbán Viktor kérdésére Trump azt is elmondta, hogy noha éles a kampány, „nyerni fog”.

Beszélgetésükben a járvány is szóba jött, s vázolták, hogy a saját országukban miként küzdenek ellene. Orbán Viktor érdeklődött arról is, hogyan áll az amerikai vakcinakutatás. Trump válaszából nemcsak az derült ki, hogy „biztatóan” áll a kutatás, de az is, hogy „számíthatunk rá” a kérdésben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020