hirdetés
Belföld

Orbán: a rezsiharc örök

A rezsiharc örök és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.

Orbán: a rezsiharc örök

A kormányfő a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: "vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani". És vannak, akik azt mondják, hogy ez észszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és "fölmondják a liberális tankönyveket".

Ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek - mutatott rá Orbán Viktor.

hirdetés

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt. Hozzátette: egy nagyarányú választási siker megszületéséhez először elemzésre van szükség, majd tervezésre, ezután pedig dolgozni kell, "jön a meló", és a végén kihirdetik az eredményt. Egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni. "A győzelmet nem fújja be a szél", kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után - fogalmazott.

A miniszterelnök a 2006-os őszödi beszéd utáni időszakot a hazugság korának nevezte. A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít. Hozzátette: így ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek. A Nézőpont szerinte egy olyan intézményként jött létre, amely akkor is ki merte mondani, hogy "kettő meg kettő az négy", amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta.

Forrás: MTI

(A borítókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020