hirdetés
Belföld

Orbán: a következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán: a következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

A kormányfő azt várja ettől, hogy "a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki".

A miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig "valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik".

hirdetés

Orbán Viktor értékelése szerint az emberek biztonsága jelentős mértékben nőtt az oltás miatt. A "harmadik oltással vágtatunk, jól állunk", 2,6 millió embert vette fel a megerősítő oltást, ami a lakosság 27 százaléka, miközben az uniós átlag 10 százalék körül van -tette hozzá.

A népszavazás egyszer már bevált, hiszen a bevándorlás ügyében Brüsszel szinte legyűrt bennünket, de a voksolással pozícióinkat megerősítettük - fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában péntek reggel.

A miniszterelnök elmondta, az akkori népszavazásnak köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt azóta.

"Újra ezt kell tennünk gyerekeink jövője érdekében" - emelte ki.

Kiemelte: egyáltalán nem érdekli, mit mondanak Brüsszelben a gyermekvédelmi törvényről, s azt sem szeretné, ha a Velencei Bizottság beleszólna abba, a magyarok hogyan neveljék gyerekeiket.

"Saját eszünk után kell menni" - jelentette ki, hozzátéve: "őrület van Európában, egy hullám, ami nem tartja tiszteletben a szülőknek azt a jogát, hogy a gyerekük emberré nevelése, ideértve a szexuális nevelést, a szülők kizárólagos joga".

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány egyedül nem tudja megvédeni az érdekeit, csak "ha a magyarok újra felsorakoznak mögötte".

Forrás: MTI

(A borítókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020