hirdetés
Belföld

Nem jogszabályellenes a védettségi igazolás bemutatását kérni

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a szolgáltatóknál és munkahelyeken sem jogszabályellenes a védettségi igazolás bemutatását kérni.

Nem jogszabályellenes a védettségi igazolás bemutatását kérni

A NAIH elnöke az InfoStart.hu szerint ismertette a kormány döntését, miszerint négymillió beoltott személy után várható az újraindítási lépések következő fokozata, így a szolgáltatások széles körének megnyitása a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt.

Az igazolványok ellenőrzésének feladata a vendéglátóhelyek, szállodák, szabadidős létesítmények üzemeltetőire vagy a szolgáltatás nyújtóira hárul, ez pedig Péterfalvi Attila szerint nem jogszabályellenes.

Megjegyezte azt is, hogy adatvédelmi szempontból is helyénvalónak találja ezt a gyakorlatot, hiszen jogszabályon alapuló, kötelező adatkezelésről van szó, amikor is be kell mutatni az igazolást a szolgáltatás igénybe vételéhez, de adat nem kerül ezzel párhuzamosan rögzítésre.

A fentieken túl közölte azt is, hogy a munkahelyeken is kérhető a védettség igazolása, hiszen a munkavédelmi szabályok alapján a munkáltatónak kötelezettsége a biztonságos munkavégzés feltételeit megteremteni.

hirdetés

Péterfalvi Attila ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy a kockázatértékelés lehet az alapja annak, hogy a munkavállalók vagy más személyek élet- és egészségvédelmével összefüggésben rögzítheti a munkáltató ezt a különlegesnek minősülő adatot (vagyis azt, hogy védett-e valaki).

Azonban a munkáltató is csak az igazolás adattartalmának a rögzítésére jogosult, és a védettségi igazolványt nem áll módjában másolni.

(A borítókép forrása: pixabay.com / MTI/Balázs Attila)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020