hirdetés
Belföld

Nem ismerte el bűnösségét a Hős utcai gyilkossággal gyanúsított férfi

Az áldozat egy négygyermekes anya volt, egyúttal a gyanúsított korábbi élettársa.

Nem ismerte el bűnösségét a Hős utcai gyilkossággal gyanúsított férfi

A Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatta azt a férfit, aki pénteken a gyanú szerint megölte négygyermekes volt élettársát a Hős utcában. A férfit a bíróság halált okozó testi sértéssel gyanúsítja, amelyért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – írja a 24.hu.

A portál saját értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy a férfi tagadta bűnösségét kihallgatása során, s azt állította, hogy csak néhány nappal korábban költözött el a nőtől, így aznap csak benézett hozzá megtudni, „mi van vele”. A nő ekkor a gyanúsított állítása szerint már nem élt.

A férfi egyébként nem rendelkezik munkahellyel és legális jövedelemmel, tartózkodási helyére vonatkozóan pedig ellentmondásosan nyilatkozott. Személyi kapcsolatai is tisztázatlanok, s nem rendelkezik biztos egzisztenciával.

A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított szökni vagy rejtőzni próbálna.

hirdetés

A portál egy korábbi cikkéből kiderül, hogy a pénteken holtan talált negyvenhét éves nőnek négy gyermeke volt, akik közül a legidősebb a Borsnak elárulta, hogy a gyanúsított férfi nem először bántalmazta a nőt.

Az áldozat és a gyanúsított többször is szakítottak, azonban a férfi vegyesen tettlegességgel vagy könyörgéssel elérte, hogy ne kelljen elköltöznie a 47 éves nő otthonából. A nő fia szerint volt olyan is, hogy miután elküldték, a férfi az ablakon mászott vissza, majd a már alvó asszonyt ütlegelni kezdte úgy, hogy egy alkalommal a bordáját is megrepesztette az ütése ereje.

(A borítókép forrása: MTI/Mihádák Zoltán)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020