hirdetés
Belföld

Nem igaz, hogy „titkos alagút” épül a Puskás Aréna alatt

A Puskás Aréna a közösségi oldalán reagált arra, hogy – amint azt Stummer János jobbikos képviselő pedzegette – titkos alagút épülne-e a területen a miniszterelnök számára.

Nem igaz, hogy „titkos alagút” épül a Puskás Aréna alatt

Stummer János egy videóban mondta, hogy tudomása szerint a Nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akarták titkosítani az alagút-beruházást, amellyel kapcsolatban aztán a Puskás Aréna azt közölte, hogy „kacsa” a hír, hiszen csak egy 50 méteres autós átjáróról van szó, nem pedig egy alagútról.

Megjegyzik azt is, hogy úgy kaptak engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, jól-működő közlekedési megoldás-e, hogy a védett személyeket a közönség további része forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az arénába, vagy sem – írja a Blikk.

A felülvizsgálatnak az lett az eredménye, hogy jobb, amennyiben a védett személyek és kiemelt vendégek autós közlekedési útvonala nem keresztezi a közönség gyalogos útvonalát, így a két közlekedési útvonalat célszerű fizikailag elkülöníteni.

A Nemzetbiztonsági Bizottság közreműködését abban kérték, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva, ezzel elkerülendő, hogy bármilyen információ illetéktelen kezekbe kerüljön.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020