hirdetés
Belföld

Meredeken felfelé ível a járványgörbe

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járványgörbe meredeken ível felfelé, s noha sokan szeretnének már „szabadulni”, a nyitás ideje még „messze nincs itt”.

Meredeken felfelé ível a járványgörbe

A munkáltatókat arra bátorította, hogy ahol lehet, éljenek a home office lehetőségével – írja az InfoStart.hu.

A lap szerint az országos tisztifőorvos ismertette azt is, a vírus köhögéssel, tüsszögéssel, de akár beszéddel is terjed, s a mutáns vírusok még inkább teszik ezt, mint az eredeti törzs. Hogy ezt szemléltesse, elmondta, hogy aki negyed órán át maszk nélkül van egy teremben, az egy fertőzött személytől biztosan meg tudja kapni a fertőzést.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy 54 ezer Moderna, illetve 21 600 AstraZeneca vakcina érkezett, utóbbi kevesebb az előzetesen várt mennyiségnél. Ebből látszik, hogy az oltásnak az oltóanyag mennyisége szab határt.

A 6752 oltópont közül hatezer jelenleg is aktívan működik, míg a többire azért nincsen most szükség, mert nincs annyi oltóanyag – a tömeges oltások idején azonban megfelelő kapacitásra kapcsolnak majd a tisztifőorvos asszony tájékoztatása szerint.

hirdetés

Az országos tisztifőorvos arról adott tájékoztatást, hogy a magyar vakcinát az NNK és a Debreceni Egyetem fejleszti, s ennek nagy előnye lesz, hogy a hazánkban izolált vírustörzset dolgozzák fel.

„Ezek hatásossága legalább olyan jó lesz, mint a most használt ötféle vakcina hatásossága. Jelenleg az állatoltásoknál tartunk, itt követjük nyomon az oltóanyag hatásosságát, az ellenanyag termelődését és a sejtes választ”

– ismertette a fejleményeket Müller Cecília.

Végezetül mindenkit arra buzdított, hogy lehetőleg sportoljanak napi egy-két órát, illetve sétáljanak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020