hirdetés
Belföld

Megrázó eredményhez vezetett, hogy „összecseréltek” két beteget a szolnoki kórházban

Tévesen mondták egy nőnek, hogy 88 éves édesanyja meggyógyult a koronavírus-fertőzésből, így amikor végre sor kerülhetett volna a látogatásra, egy másik nőt talált valójában már elhunyt édesanyja helyett a hozzátartozó.

Megrázó eredményhez vezetett, hogy „összecseréltek” két beteget a szolnoki kórházban

Sajtóhírek szerint összecserélhettek két idős beteget a szolnoki kórházban, s miután egyikük meghalt, erről hibásan a másik beteg hozzátartozóját értesítették. Ellenben az a nő, aki kedden meg akarta látogatni édesanyját – akiről úgy értesült az intézménytől, hogy egyre javul az állapota –, az RTL Klub riportja szerint a kórházban szembesült vele, hogy nem az ő édesanyja fekszik az ágyon.

A csatorna beszámolója alapján az Index arról írt, hogy a 88 éves idős asszonyt koronavírus-fertőzés miatt szállították a szolnoki kórház covid-osztályára, majd néhány nappal később lányát felhívták a kórházból, s azt mondták, hogy az édesanyja a krónikus belgyógyászatra került, mivel öt nap után nem volt láza, és koronavírusos sem volt.

A nő végül kedden, két és fél héttel édesanyja kórházba kerülése után kapott engedélyt a látogatásra, azonban amikor végre láthatta volna hozzátartozóját, azzal kellett szembesülnie, hogy az ágyon az édesanyja adataival egy másik nő fekszik.

A tévedésről a nővérnek is azonnal szólt, ő viszont eleinte nem akart hinni neki, így a telefonján keresett egy fényképet, amelyet megmutatott, s a főorvosnak is jelezte, hogy összecserélték a betegeket. Egyúttal elmondta, hogy a rendőrséget is értesíti, mivel nem tudta, hol van az édesanyja.

hirdetés

Szerdán ismét elment a kórházba, ahol a főorvosnak elmondta, hogy szeretne elmenni a covid-osztályra, hátha édesanyja még él, s így azonosíthatná. Legközelebb azonban a kórház igazgatója fogadta, aki elmondta neki, hogy édesanyja valójában november 26-án elhunyt, és már el is hamvasztották.

A kórház az RTL Klubnak elismerte a tévedést, melyet a csatorna szerint az okozhatott, hogy a betegek nem voltak karszalagozva.

A nőben felmerült az is, édesanyja halálában talán annak is szerepe lehetett, hogy az elcserélt adatok miatt rosszul gyógyszerezhették, s ebben elmondása szerint az intézmény igazgatója is igazat adott neki.

A rendőrség vizsgálja az ügy körülményeit.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Engin Akyurt)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020