hirdetés
Belföld

Meghalt egy tanárnő, miközben online órát tartott

Hétfőn Bács-Kiskun megyében online óra tartása közben lett rosszul egy 52 éves tanárnő, aki a székéről leesve életét vesztette.

Meghalt egy tanárnő, miközben online órát tartott

Éppen online testnevelés órát tartott 17 éves diákoknak egy középiskolában tanító tanárnő, amikor váratlanul leesett a székéről, majd annak ellenére elhunyt, hogy a férje a szobába sietett, és próbálta megmenteni az életét – írja a 24.hu a Bors cikke alapján.

Egy, az otthonából az online órán részt vevő diák azt mondta, hogy az óra nagyjából 15. percében vették észre, hogy a tanárnő szemei fennakadtak, majd leesett a székéről.

Többen ekkor a nevét kezdték kiabálni, s volt, aki telefonon próbálta hívni. Hamarosan a szobába sietett a tanárnő férje is, aki a mentők hívása közben próbálta újraéleszteni a nőt, akinek az életét sajnos már nem lehetett megmenteni.

hirdetés

Az egyik diák a Borsnak nyilatkozva azt mondta, hogy egy életvidám, nagyon kedves és szerethető emberként ismerték a tanárnőt. Az iskolában az egyik végzős osztálynak is osztályfőnöke volt a pedagógus.

Az iskola kegyeleti okokból nem nyilatkozott a tragédiával kapcsolatban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020