hirdetés
Belföld

Meghalt egy koronavírussal fertőződött 39 éves tanár

Meghalt egy harminckilenc éves tanár, aki koronavírussal fertőződött, azonban hiába kezelték az ilyen típusú megbetegedéssel küzdőknek fenntartott kórházi osztályon halála előtt, a szombaton elhunyt férfi beszámolók szerint nem szerepel az erről informáló kormányzati listán.

Meghalt egy koronavírussal fertőződött 39 éves tanár

Szombaton délután elhunyt egy harminckilenc éves beteg egy vidéki kórházban, miután eleinte megfázásos tünetei voltak, majd egyre rosszabbul érezte magát – írja a Blikk a 444.hu alapján.

A tanárként dolgozó férfi szeptember 17-én észlelte az első tüneteket, s felesége szerint azért hívta háziorvosát, mert másnapra sem lett jobban. Először még csak lázcsillapítót és forró italt javasolt neki az orvos, ám később a férfi olyan rosszul lett, hogy a láz mellett torokfájás és folytonos köhögés is gyötörte a hétvége folyamán. A következő hét elején pedig már légszomjjal is küszködött.

A férfi felesége elmondta, hogy a beteg először a koronavírus-gyanús vidéki osztályra került, majd két napra rá megérkezett a koronavírus-teszt eredménye, mely igazolta a fertőződést. Ekkor helyezték át a férfit az igazolt covid-betegeknek fenntartott intenzív osztályra, azonban akkorra már összeomlott a légzése, és mesterséges kóma mellett géppel lélegeztették.

A férfinél kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak, s a koronavírus okozta betegség a szívét is érintette. Október harmadikán, szombaton sajnos elhunyt.

hirdetés

A zárójelentésben a portál szerint az szerepel:

„Összességében elmondható, hogy a hypertoniás, diabeteses betegnél SARS-2 COVID kiváltotta légzési elégtelenség, ARDS többszervi elégtelenségbe progrediált, mely komplex intenzív terápiával sem volt már reverzálható és a beteg halálát okozta”.

Már négy nap telt el a férfi halála óta, azonban nem szerepel a koronavírussal kapcsolatos kormányzati portál listájában ilyen életkorú elhunyt, amivel kapcsolatosan a 444.hu megkereste az operatív törzset és a Nemzeti Népegészségügyi Központot is, ahonnan egyelőre várnak a válaszra.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020