hirdetés
Belföld

Megérkezett az első adag gyerekek oltására szánt Pfizer

Megérkezett Magyarországra az első olyan Pfizer-szállítmány, amelyet a gyermekek oltásához használnak majd fel.

Megérkezett az első adag gyerekek oltására szánt Pfizer

Repülőgéppel, konténerekben hozták Magyarországra az első, gyermekek oltására szánt vakcinaszállítmányt. A Pfizer-BioNTech készítményét tartalmazó konténereket kedden hajnalban rakodták ki a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – írja az InfoStart.hu.

A portál szerint azt még nem tudni, hogy a további szállítmányok mikor érkeznek majd meg.

Mint ismert, múlt héten már megnyitották a gyermekek regisztrációjának lehetőségét az online felületen, így hamarosan remélhetőleg zökkenőmentesen megkezdődhet az 5-11 évesek koronavírus elleni oltása is.

A korosztályt december 15-én, szerdán kezdik oltani, s első körben 69 ezer gyermek kaphatja meg az első adag vakcinát, ugyanis az érkezett vakcinamennyiség felét már most félreteszik az ismétlő oltásokra.

hirdetés

Az 5-11 évesek a szülő kérése alapján alapesetben mindannyian olthatóak, azonban akut, lázas betegség esetén nem javasolják az oltás beadását.

A gyermekek esetében is éppúgy két oltást javasolnak a készítményből, azonban az egy-egy alkalommal beadott dózis kevesebb lesz, mint amit a felnőttek oltásánál használnak.

(A borítókép forrása: MTI/Kovács Tamás)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020