hirdetés
Belföld

Még mindig vannak a koronavírussal kapcsolatban álhírek, pedig ezek terjesztése bűncselekmény is lehet

Közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz a rendőrség annak ügyében, hogy az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában. Mint felhívják a figyelmet, egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás az interneten akár bűncselekményt is megvalósíthat.

Még mindig vannak a koronavírussal kapcsolatban álhírek, pedig ezek terjesztése bűncselekmény is lehet

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére. Ebben a levélben az előzőleg új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatos eljárásrendet határozta meg.

Csakhogya közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kering, mely valótlanul azt tartalmazza, miszerint a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát ne lehetne nyilvánosságra hozni, s a halálozás okaként más betegségeket kellene megjelölni – derül ki a police.hu oldalon megjelent közleményből.

A hamisított levélben ugyancsak valótlanul magasnak – a valóságos számok többszörösének – írják le a COVID-19 következtében elhunytak számát.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók már számos tanút kihallgattak, s a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

hirdetés

A közleményből kiderül az is, hogy a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten, és ha bűncselekmény gyanúját állapítják meg, az elkövetővel szemben eljárást indítanak.

Mint írják, mindenki egyéni felelőssége az, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, s milyen tartalmakat küld tovább.

„A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat”

– hívják fel a figyelmet.

Egyúttal említést nyert, hogy a www.koronavirus.gov.hu oldalon lehetőség van hiteles információkat szerezni a témában.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020