hirdetés
Belföld

Már részleteket is lehet tudni arról, hogyan halaszthatnak egy évet az óvodások

A tanköteles korú gyermekek esetében a halasztásról szóló kérelmet az érintett szülők 2020. január elsejéről tizenötödikéig adhatják le az Oktatási Hivatal internetes felületén, amely kérelmüket pedagógiai szakértők vizsgálják majd meg a gyermekekkel foglalkozó szakemberek véleményének figyelembe vételével.

Már részleteket is lehet tudni arról, hogyan halaszthatnak egy évet az óvodások

Az Oktatási Hivatal közzétett több fontos tudnivalót is az iskolaérettséggel összefüggő kérelmekkel kapcsolatosan, így például azt is közölték, hogy a kérelem benyújtását kizárólag a szülő vagy a gyám nyújthatja be, és nyilatkoznia kell a jogosultságáról – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

A kérelemben a szülő bármilyen releváns indokot megfogalmazhat, amely miatt a gyermek felmentését kéri, majd az általa leírt körülményeket vizsgálják az eljárásban. A szülő a kérelemhez mellékelhet bármilyen olyan iratot és dokumentumot, amelyet fontosnak tart, így például kikérheti az óvodától a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt is. Ez ugyanakkor nem kötelező, mivel olyan körülmények, állapotok és tények merülhetnek fel, amelyek adott esetben ebben a dokumentumban nem szerepelnek.

A kérelmeket az Oktatási Hivatal csak 2020. január elsejét követően fogadja be, és a kérelem postára adására is csak január 15-ig van lehetőség. Amennyiben a kérelmet ez után a nap után adták fel, az eljárás szerint az OH visszautasítja azt.

A szülő vagy a gyám a kérelmet az Oktatási Hivatal honlapján elérhetővé tett informatikai támogató rendszer segítségével kitöltött, majd kinyomtatott vonalkódos adatlapon, papíralapon nyújthatja be, a részletekkel kapcsolatban pedig az Oktatási Hivatal oldalán lehet tájékozódni.

hirdetés

Az OH nyolc napon belül dönt, amennyiben a kérelemben foglaltak és a csatolt dokumentumok alapján minden szükséges adat rendelkezésre áll a döntés meghozatalához, ha azonban például hiányos kérelem miatt nem hozható döntés, úgy teljes eljárásban, hatvan napon születik döntés a kérelemről.

Az Oktatási Hivatal döntése ellen bírósági jogorvoslat vehető igénybe, amelynek során az illetékes bíróság negyvenöt napon belül köteles határozatot kiadni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020