hirdetés
Belföld

Már 873 idősotthonban fertőtlenítettek a katonák

Már 873 idősotthont fertőtlenítettek a Magyar Honvédség katonái - köztük önkéntes műveleti és önkéntes területvédelmi tartalékosok is - írta a koronavirus.gov.hu pénteken.

Már 873 idősotthonban fertőtlenítettek a katonák

Csak pénteken tizenkét helyszínen dolgoznak, amelyek közül három csepeli intézmény. Munkájukról Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Tapló utcai idősek otthonában tájékozódott pénteken.

A honvedelem.hu-nak adott nyilatkozatában Németh Szilárd elmondta: az élet újraindításának szakaszában, a Covid-19 okozta járványügyi készültséget továbbra is fenn kell tartani, hiszen az orvosok, a szakemberek, szakértők egész Európában egyetértenek abban, hogy nagyon nagy a kockázata a vírus második hullámának. Hozzátette, hogy a fővárosban az idősotthonok azok, amelyek a leginkább ki vannak téve a veszélynek.

Németh Szilárd emlékeztetett, hogy minden negyedik beteg, illetve minden negyedik elhalálozott az idősotthonokhoz köthető.

Az államtitkára kiemelte: a hatóságok áprilisban "rettenetes állapotokat találtak a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek Otthonában". Ekkor döntöttek arról, hogy az idősotthonokban a Magyar Honvédség egyedülálló vegyivédelmi és biológiai mentesítőképességét felhasználva vírusmentesítést és takarítást kell végezni.

hirdetés

"Egyedülálló ez a képessége a Magyar Honvédségnek, egyben bizonyítéka annak, hogy katonáink minden bajban rendelkezésre állnak. A Magyar Honvédség békeidőben is mindig a magyar emberek biztonságát és a haza szolgálatát tekinti legelsőnek"

- fogalmazott Németh Szilárd.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020