hirdetés
Belföld

Majdnem egy hét elteltével felkerült a koronavírusban elhunytak listájára egy vidéki tanár

Október harmadikán hunyt el egy igazoltan koronavírus-fertőzött, harminckilenc éves tanár. Az erről szóló hír a sajtóban már néhány napja megjelent, s mostanra az operatív törzs által is megerősítést nyert.

Majdnem egy hét elteltével felkerült a koronavírusban elhunytak listájára egy vidéki tanár

Október harmadikán, vagyis múlt héten szombaton hunyt el egy harminckilenc éves tanár, azonban a napról-napra frissített kormányzati listán nem szerepelt, hiszen az azóta eltelt időszakban, egészen mostanáig, egyetlen ilyen korú áldozatot sem tüntettek fel.

Korábban a 444.hu a kórházi zárójelentésre és a halottvizsgálati bizonyítványra hivatkozva arról számolt be, hogy a férfi az új típusú koronavírus következtében hunyt el, miután szeptember huszonegyedikén súlyos légzési nehézséggel kórházba került – idézi fel a Blikk.

A lap szerint a férfi haláláról csak ma reggelre adtak tájékoztatást a hivatalos, kormányzati portálon található listán, ahol kora és alapbetegségei alapján az elhunyt beazonosítható.

Csütörtökön a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közösségi oldalán is megosztotta közleményét, melyben mindenek előtt mély megrendülésüket fejezték ki a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt elhunyt harminckilenc éves tanár halála miatt, s őszinte részvétükről, együttérzésükről biztosították a családot.

hirdetés

Az esettel kapcsolatosan leszögezték azt is, határozott cselekvést várnak a kormánytól – a közlemény szerint követeléseik az alábbiak:

„1. A krónikus beteg, vagyis veszélyeztetett pedagógusok azonnal távoktatásban, otthonról taníthassanak!

2. Abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást!

3. Azonnal kezdjék meg az oktatásban dolgozók ingyenes tesztelését járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként!

4. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként igazoltan COVID-fertőzött, kapjon 100%-os táppénzt!

5. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette!

6. Az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást vezessenek be (az osztályokat két csoportra bontják, az egyik összesen 3 napot jár iskolába, kettőt otthon tanul, a következő héten cserélnek), így csökkenthető a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye!

7. Vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként!

8. Október 12-ig közölje a kormány, hogy a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez! A PSZ azt követeli, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában!”

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) mély megrendüléssel értesült arról, hogy koronavírus-fertőzés szövődménye miatt...

Közzétette: Pedagógusok Szakszervezete PSZ2020. október 8., csütörtök

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020