hirdetés
Belföld

Lezárult az egészségügyi dolgozók oltási kampánya

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta egyebek mellett azt, hogy miközben más országokban már a harmadik hullám ellen küzdenek, Magyarország féken tartja a járványt.

Lezárult az egészségügyi dolgozók oltási kampánya

A főosztályvezető bejelentette, hogy lezárult az egészségügyi dolgozók oltási kampánya, és jelenleg az idősotthonok lakóit, valamint a pszichiátriai betegeket oltják. Az új vakcinaszállítmányból közülük 13 ezert azonnal be is oltalak – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Galgóczi Ágnes az időseket arra bátorította, hogy jelentkezzenek oltásért, hiszen életet menthet esetükben a vakcina.

A sajtótájékoztatón Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy az elmúlt napon 180 olyan emberrel szemben intézkedtek, akik nem tartották be a maszkviseléssel kapcsolatos szabályokat. Egy X. kerületi sörözőt be is kellett zárni, mivel egy vendég bent fogyasztotta italát.

A kijárási tilalom vagy a csoportosulási tilalom megszegése miatt 337 személy ellen intézkedtek.

hirdetés

Összesen 2927 karantént rendeltek el, és 1834 ember van, akiket mobiltelefonos módszerrel ellenőriznek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020