hirdetés
Belföld

Letartóztatták a bócsai halálos baleset feltételezett okozóját

Ittasan, vezetői engedély nélkül vezetett az a negyvenhét éves férfi, aki a halálos balesetet a gyanú szerint okozta.

Letartóztatták a bócsai halálos baleset feltételezett okozóját

A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte annak a negyvenhét éves kiskunhalasi férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül vezetve okozott halálos közlekedési balesetet Ócsánál – számol be róla a 24.hu.

A gyanúsított múlt héten szerdán este fél tizenegy körül Soltvadkert irányából haladt az 54-es számú főúton, azonban úgy kezdett bele egy előtte haladó autó előzésébe, hogy a megfelelő oldaltávolságot nem tartotta be.

Emiatt a másik jármű oldalának ütközött, az pedig az ütközés erejétől megpördült és felborult. A gyanúsított autója az útpadkának hajtott.

A vétlen autóban ülő ötvenhét éves jánoshalmi utas a helyszínen életét vesztette, míg az autó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.

hirdetés

A büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a járásbíróság azért rendelte el, hogy ezzel a bűnismétlést megelőzze, illetve biztosítsa a férfi jelenlétét.

A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsított és a védője fellebbezett.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020