hirdetés
Belföld

Lehet, hogy mégsem piros jelzésen ment át az Andrássy úton elütött gyalogos

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kisbusza akkor ütött el egy gyalogost, amikor a férfi a piros jelzés ellenére próbált átkelni az úton, újabb állítások szerint azonban az elütött szlovák triatlonista akkor indult el, amikor zöld volt a jelzés.

Lehet, hogy mégsem piros jelzésen ment át az Andrássy úton elütött gyalogos

Egy harminc éves szlovák férfit gázolt halálra szombaton a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kisbusza az Andrássy úton. Az eddigi információk arról szóltak, hogy a férfi egy kisebb csoporttal a tilos jelzés ellenére sietett át az úton, a mikrobusz pedig szabályosan közlekedett, a 24.hu azonban most azt írja, a pozsonyi Új Szó értesülései szerint az áldozat szabályosan közlekedett a baleset idejében, és a zöld jelzésen haladt át.

A harminc éves triatlonista, Jakub Mészáros ugyanis a Szlovák Triatlon Szövetség honlapján megjelent információk szerint a többiekkel együtt a zöld jelzésre várt, s nem is indultak el addig, amíg ezt szabályosan meg nem tehették.

Csakhogy eközben éppen egy hosszabb konvoj haladt el az úton, és az egyik autó igyekezett utolérni az autósor előtte haladó tagjait.

A baleset körülményeit továbbra is vizsgálja a BRFK.

hirdetés

Nemrég a Borsnak nyilatkozott Zsuffa Tünde, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szóvivője, aki szerint megrendítette őket a baleset, s szeretnék felajánlani segítségüket az áldozat családjának.

(A borítókép forrása: MTI/Mihádák Zoltán)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020