hirdetés
Belföld

Különösen a legkisebb korosztályoknál jelenthet nehézséget a digitális oktatás

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta azt is, hogy a pedagógusok mindenképpen magas rizikófaktorú csoportot képeznek, hiszen akár több száz diákkal is találkoznak naponta, nem is beszélve arról, hogy a pedagógustársadalom javarészt az idősebb korosztályhoz tartozik, és sok tanár már ötven, vagy akár hatvan év feletti.

Különösen a legkisebb korosztályoknál jelenthet nehézséget a digitális oktatás

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az InfoRádiónak elmondta, megoszlanak a vélemények a tesztelés hatásairól, azonban véleménye szerint e kérdésben az egészségügyi pályán jártas szakembereknek kell dönteniük. Másfelől viszont megjegyezte, miközben a pozitív teszt hozhat bizonyosságot, a negatív teszteredmény lényegi előrejelzéssel nem bír.

Azzal mindenesetre Horváth Péter egyetértett, hogy egy nem kellő időben észlelt eset akár azt is okozhatja, hogy a teljes tanári karon végigsöpörhet a fertőzés, ami miatt azonnal más üzemmódra kell váltania az oktatásnak.

Márpedig úgy látja, hogy a hagyományos oktatás sok évfolyamon lényegesen hatékonyabb a digitálisnál – kiváltképpen a legifjabb korosztályoknál, ahol a családok számára is sok problémát okozhat, amennyiben a gyermekek otthonmaradását kell elrendelni.

A pedagóguskar elnöke rámutatott arra is, hogy a digitális oktatás esetén nőhetnének a különbségek is, amelyek pedig egyébként is az egyik legnagyobb problémát okozzák a hazai oktatási rendszernek. Ezek fényében a teljes digitális oktatás helyett lehetőség szerint valamilyen vegyes rendszert tudna leginkább elképzelni, amíg csak erre az egészségügyi helyzet fényében lehetőség adódik.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020