hirdetés
Belföld

Kilencvenöt áldozatot szedett január közepéig a tél

Tavaly szeptember közepétől idén január közepéig kilencvenöten fagytak halálra az országban Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum elnöke szerint.

Kilencvenöt áldozatot szedett január közepéig a tél

A kilencvenöt elhunyt nagyobb része saját, fűtetlen otthonában hűlt ki, néhányan pedig kórházba szállítást követően vagy az oda vezető úton haltak meg. A fennmaradó 45-40 százalék a szabad ég alatt tartózkodva hűlt ki olyan mértékben, hogy az halálát okozta – írja az InfoStart.hu Simó Endre szavai alapján. Vidéken és a városokban az esetek nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg.

A Magyar Szociális Fórum elnöke szerint két, a rendszerváltás óta fennálló állami mulasztásra vezethető vissza az, hogy ennyien halnak meg a hideg idő beköszöntével. Ezek egyike az, hogy – szerinte legalábbis – „szétverték a szociális ellátórendszert”, a másik pedig, hogy rendre történnek „tömeges kilakoltatások”.

Úgy véli, ha ezeken változtatnának, akkor a probléma minimálisra csökkenne.

„...hiszen volt már Magyarországon olyan időszak, amikor ilyen társadalmi méretű, tömeges pusztulás nem létezett"

hirdetés

– fogalmazta meg Simó Endre, aki szerint a szomszédok, ismerősök figyelmessége is sokat számítana az idős, magatehetetlen, magányos emberek számára.

Utóbbival kapcsolatban például azt vetette fel, az ilyen, kiszolgáltatott helyzetű embereknek vihetnének egy tál meleg ételt, segíthetnének befűteni, fölaprítani a fát, vagy egyszerűen annyival is segíthetnek, ha figyelik, van-e mozgás a háznál. Ezek olyan kis figyelmességek, amelyek életet menthetnek.

Simó Endre szerint az önkormányzatok részéről is nagyobb odafigyelés lenne szükséges, így például a kilakoltatásnál figyelembe kellene venni, ha valaki nem tud máshová menni, vagy az üresen tátongó épületeket is fel lehetne használni arra, hogy méltó lakhatási körülményeket nyújtsanak a rászorulóknak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020