hirdetés
Belföld

Kiderült néhány dolog a magyar Eurojackpot-milliárdosról

Tavaly november 22-én az aznapi Eurojackpot-sorsoláson minden idők legnagyobb hazai lottónyereményének örülhetett egy játékos, aki egészen pontosan 30 millió euróval – több mint 10 milliárd forinttal – lett gazdagabb.

Kiderült néhány dolog a magyar Eurojackpot-milliárdosról

Nemrégiben jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél a Magyarországon rekordnak számító nyeremény nyertese. Erre egyébként a sorsolás másnapjától számítva kilencven nap állt a rendelkezésére, így tehát ugyan nem mondhatjuk, hogy elsiette volna a dolgot, de nem is hagyta az utolsó pillanatra…

A Blikk cikkéből néhány információ is kiderül a szerencsés nyertesről, még ha Magyarországon az efféle információk ritkák is a nyertesekkel kapcsolatosan. Azt, hogy most mégis megtudhatunk valamennyit a lottómilliárdosról, annak köszönhető, hogy névtelenül kitöltötte a „nagynyertes kérdőívet”, amiben a játékszisztémájáról és életéről is osztott meg pár érdekességet.

Kiderült például, hogy vidéken adta fel a szelvényt a játékos önállóan, saját számok megjelölésével. Nem most először tett ilyet, hiszen minden héten játszik az Eurojackpoton, ideáig azonban még egyszer sem nyert nagyobb összeget. Különösebb rituálék nem övezték soha a játékát, azonban minden héten ugyanazon a napon adta fel a szelvényét.

Egy lottózóban tudta meg, hogy nyert, s a nagy hírt azonnal elújságolta a házastársának is.

hirdetés

A megnyert összegből szán utazásra, autóra, lakásra is összegeket, ami mellett a befektetésről és a jótékonykodásról sem feledkezik meg. A befektetéshez pénzügyi szakember segítségét is igénybe veszi. A szűkebb családnak is szeretne adni a megnyert pénzből.

A lottózásról ellenben a jövőben sem szeretne lemondani, biztos abban, hogy tovább játszik majd.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020