hirdetés
Belföld

Két embercsempész is volt a mórahalmi balesetben érintett autóban

Az egyikük meghalt a hétfő éjjeli baleset következtében.

Két embercsempész is volt a mórahalmi balesetben érintett autóban

A balesetben hat migráns és a szerb sofőr vesztette életét, míg három másik menekült és a második embercsempész megsérültek – derül ki a 24.hu cikkéből.

Az életben maradt szerb embercsempészt a rendőrök elfogták és őrizetbe vették, majd a Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított társával december 13-én éjjel Ásotthalom külterületén kilenc külföldit vett fel az autóba, akiket ismeretlen személyek juttattak át illegálisan Magyarország területére.

Ezt követően a gyanúsított és társa Ausztria felé indultak, de a rendőrök igazoltatni akarták őket, mire az embercsempészek nagy sebességgel továbbhajtottak.

hirdetés

A sofőr Mórahalom belterületén elveszítette uralmát a jármű felett, s az útpadkára hajtott, majd egy háznak csapódott. A balesetben a sofőr és hat utas a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított és három másik utas pedig megsérült.

Az ügyészég szerint az illegális határátlépők nem rendelkeztek szükséges feltételekkel ahhoz, hogy Magyarország területére lépjenek, illetve itt tartózkodjanak, és ezt a gyanúsított is tudta.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta az embercsempész letartóztatását.

(A borítókép forrása: MTI/Donka Ferenc)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020