hirdetés
Belföld

Későbbre tolódhat az ellenzéki előválasztás második fordulója

Ma születik döntés arról, hogy csúszik-e az ellenzéki előválasztás második fordulója.

Későbbre tolódhat az ellenzéki előválasztás második fordulója

Ma lesz az ellenzéki előválasztás első fordulójának zárása, a Népszava pedig több forrásból arról értesült, hogy a második forduló akár csúszhat is, amivel kapcsolatban ma hoznak majd döntést.

Az előválasztás szervezésében részt vevő pártok, vagyis a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd szakemberei azzal indokolták a felvetést, hogy jövő hétre a szavazólapok nyomtatása talán nem készül el, illetve a szavazólapok és urnák a szavazókörökbe juttatása is több időt vesz idénybe a tervezettnél.

Emellett szeretnék áthangolni az informatikai rendszert is.

Arról, hogy a második forduló mikor veszi kezdetét, s esetlegesen rövidebb lesz-e a tervezett egy hétnél, a mai napon születhet döntés a lap értesülése szerint.

hirdetés

Az előválasztás végső eredménye október 23-ra teljes lehet a lap forrásai szerint, noha maga az előválasztási bizottság nem erősítette meg ezt az információt.

Vasárnap estig egyébként több mint 515 ezren szavaztak, közülük egyre többen online adták le a voksukat.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Pankgraf)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020