hirdetés
Belföld

Kényszergyógykezelésre ítéltek egy nőt, aki megölte kisgyermekét

Egyéves gyermekét ölte meg egy nő tavasszal. Az ügyben a Fővárosi Főügyészség többszörösen minősített emberölés bűntette miatt kényszergyógykezelést indítványozott az anyával szemben, amit a bíróság jogerősen elrendelt.

Kényszergyógykezelésre ítéltek egy nőt, aki megölte kisgyermekét

A 39 éves nő a vádirat szerint egyedül gondozta egyéves gyermekét, ám kimerültségében úgy érezte, nem képes egyedül gyermeke felnevelésére, ezért határozta el magát tragikus döntése mellett. A gyermeket április negyedikén, a XVII. kerületben ölte meg a nő, s erről másnap tett bejelentést a rendőrségen – olvasható az ugyeszseg.hu oldalon megjelent közleményben.

A nővel szemben előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre a Fővárosi Főügyészség.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a nő kóros elmeállapota miatt nem büntethető, s az ügyészség az erre való tekintettel indítványozta, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését – amit a mai napon jogerősen meg is tett.

Ezzel kapcsolatban azt írják:

hirdetés

„A kényszerintézkedés határozatlan idejű büntetőjogi intézkedés, azonban azt a büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt – elmeorvos-szakértői vélemény alapján – hivatalból felülvizsgálja. Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli. A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tárgyaláson határoz. A tárgyaláson az ügyészt, a védőt és – feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes – a kényszergyógykezelés alatt álló személyt meg kell hallgatni”.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020