hirdetés
Belföld

Kékalgát észleltek a Balaton nyugati és déli partjainál

A Balaton nyugati és déli partjainál fonalas kékalga jelent meg, melynek jelenléte a Keszthelyi-medence közel felét érinti jelenleg, de a helyzet naponta változhat.

Kékalgát észleltek a Balaton nyugati és déli partjainál

Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy nem ugyanaz az algafaj bukkant most fel, amely 2019-ben algavirágzást okozott, hanem egy kora nyári alga, amely június elején már okozott kisebb riadalmat, majd eltűnt.

A fonalas kékalga az egymást követő kánikulai napokon nagyobb kiterjedésben is megjelenhet a vízfelszínen, de ha ismét szeles időjárás érkezik, akkor van rá esély, hogy újra eltűnik.

A kutató elmondta, hogy a keddi, nyílt vízi mintákban nem volt határérték feletti a víz A-klorofill koncentrációja a teljes vízoszlopot tekintve, azonban a strandokon előfordulhat akár ilyen érték is, hiszen ott nagyobb algatömeg is összegyűlhet a szélcsendesebb időszakokban.

Mivel a fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre, ezért a kánikula idején célszerű lenne akár napi rendszerességgel ellenőrizni a strandok vízminőségét, s ott, ahol esetleg algásodást tapasztalnak, tanácsos az embereknek a fürdőzés után lezuhanyozniuk.

hirdetés

Somogyi Boglárka elmondta azt is, hogy a vízügytől kaptak szerdai vízmintákat is, amelyeket csütörtökre értékelnek ki.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Erika Varga)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020