hirdetés
Belföld

Hosszan elhúzódó csökkenésre lehet számítani a járványadatokban

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a járványadatok javulása a beoltottak számának köszönhető.

Hosszan elhúzódó csökkenésre lehet számítani a járványadatokban

Megjegyezte azonban azt is, hogy magasan platózunk, a javulás pedig lassú. Meglátása szerint elhúzódó csökkenésre lehet számítani, elsősorban azért, mert a brit koronavírus-mutáns esetén hosszabb a gyógyulási idő – írja az InfoStart.hu.

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy a jövő héten egyidőben ötféle vakcinát használnak majd az oltáshoz, mivel folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenhol minden oltás lesz, s emlékeztetett arra is, hogy a második vakcinákat veszik alapul.

Kitért továbbá rá, hogy nő a regisztráltak száma – elsősorban a fiataloknak köszönhetően –, amit meg is köszönt.

Megjegyezte, nagyon örül annak, ha a józan belátás győzedelmeskedik, s így felcsillant a remény, hogy megszabadulhatunk a pandémiás helyzetből.

hirdetés

Szólt arról is, hogy míg egy évvel ezelőtt csak maszk és védőruha, illetve a távolságtartás állt rendelkezésre a járványban, addig mostanra már védőoltás is van, amelyet felvéve az emberek önmaguk mellett a közösségüket és az egészségügyi dolgozókat is védik.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020