hirdetés
Belföld

Hollik István is megfertőződött a koronavírussal

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója koronavírussal fertőződött, s jelen volt egy szabadtéri eseményen, amelyen a karanténba került Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Orbán Balázs is jelen voltak. Gulyás Gergely első koronavírus-tesztje negatív lett.

Hollik István is megfertőződött a koronavírussal

Mivel Hollik István a Tranzit szevezőbizottságának is tagja volt, ezért úgy döntöttek, hogy lemondják a hétvégére tervezett eseményt, melyen a miniszterelnök is felszólalt volna – számol be róla a Blikk.

A Fidesz kommunikációs igazgatója bejegyzésben tudatta, hogy megfertőződött a koronavírussal, egyszersmind viszont hozzátette azt is, hogy minden járványügyi előírást betartott, s azt sem lehet még tudni, hogy hol fertőződött meg.

Hollik István azzal kezdte a bejegyzését, hogy ismertette, hétfőn és kedden rosszul érezte magát, így a közelgő napok találkozóira, illetve a Tranzit Közéleti Évadnyitóra való tekintettel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát.

Mint írja, a teszt sajnos pozitív lett, ezért elővigyázatosságból minden programot lemondtak, ő maga pedig azonnal karanténba vonult. A múlt héten szombaton viszont részt vett egy magánrendezvényen, s a szabályok szerint minden kontaktját leadta a hatóságok felé.

hirdetés

„Ez érinti több kormánypárti politikustársamat is”

– tette hozzá Hollik István a bejegyzésében, s egyúttal köszönetet mondott a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért.

„Nyáron nem jártam külföldön és minden szabályt betartottam. Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől. Vigyázzunk egymásra! Én a karantén szabályait betartva természetesen dolgozom tovább!”

– zárta a bejegyzést.

A 24.hu-nak nyilatkozva elárulta azt is, hogy egy kisebb kerti parti volt az a rendezvény, ahol Gulyás Gergellyel és Orbán Balázzsal együtt voltak. Itt viszonylag kevesen voltak, és a szabadban tartózkodtak, ezért nem tartja valószínűnek, hogy bárkit megfertőzhetett volna.

Korábban az MTI a Miniszterelnökség tájékoztatása alapján azt írta, hogy szerda óta hatósági karanténban van a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs, mert múlt hét szombaton egy olyan magánrendezvényen voltak, amelyen egy résztvevő koronavírustesztje pozitív lett.

Hozzátették azt is, hogy noha a Miniszterelnökséget vezető miniszter első tesztje negatív lett, a hatósági karantén megszüntetése, a pénteki kormányülésen való részvétel és az azt követő kormányinfó megtartása csak a pénteki második koronavírusteszt negatív eredménye után lehetséges.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020