hirdetés
Belföld

Gulyás: a kormány célja, hogy ha van vakcina, elsők között vásárolhassunk belőle

A kormány olyan jogi garanciákat igyekszik megteremteni, hogy ha van vakcina a koronavírus ellen - akár nyugatra, akár keletre -, Magyarország az elsők között vásárolhasson belőle - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.

Gulyás: a kormány célja, hogy ha van vakcina, elsők között vásárolhassunk belőle

A vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina - hangsúlyozta, hozzátéve: különböző kutatások zajlanak, Magyarország az EU minden ilyen programjában részt vesz, és ha lesz vakcina, Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut, amely 13 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelent a kormánynak.

Elmondta továbbá: arra kérték az operatív törzset, szakértők bevonásával vizsgálja meg az orosz és kínai vakcinákat, ha pedig azok valós védettséget jelentenek a vírussal szemben, készek vásárolni belőlük.

Gulyás Gergely arra is biztatta az embereket, hogy oltassák be magukat az influenza elleni védőoltással, amely ugyan nem jelent védettséget a koronavírussal szemben, de azt a védettséget biztosítja, hogy egyidejűleg a koronavírus és az influenza ne jelentkezhessen. Jelenleg 1,3 millió influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre, de ha az igények ezt meghaladják, beszereznek még, illetve gyártanak.

A Miniszterelnökség vezetője kifejtette: a világban mindenhol romlik a járványhelyzet, Magyarország sem kivétel, a megbetegedések és az elhunytak száma is nő. Az egymillió lakosra vetített uniós fertőzési adatokat nézve 8 ország van Magyarország előtt, 18 pedig mögötte. A haláleseteknél az EU 27 tagállamának átlaga egymillió főre vetítve 357 halott, Magyarországon 129.

hirdetés

Kijelentette: a magyar egészségügyi ellátórendszert tavasszal sikerült felkészíteni a vírus elleni védekezésre, a kórházi ágyak 47 százaléka ma is üres, egyelőre műtéteket nem kell elhalasztani, aki pedig koronavírus-megbetegedés miatt kórházba kerül, annak biztosított a lehető legmagasabb színvonalú ellátás.

Arról is beszélt, hogy az ápolók fizetése november 1-jétől 20 százalékkal nő, amelyet 2022. január 1-jén további 30 százalékos emelés követ. Ez a 2018-as bérekre vetítve azt jelenti, hogy összesen 72 százalékos béremelés lesz az ágazatban - közölte, emlékeztetve, hogy idén egyszeri, 500 ezer forintos juttatást is biztosítottak az egészségügyi dolgozóknak.

Az orvosbérek emeléséről a miniszter kiemelte, hogy a magyar politikában régóta nem tapasztalt egyetértéssel, egyhangúlag fogadták el azt a bértáblát, amelyet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javasolt. A részletekről tárgyalnak a MOK-kal és a háziorvosi szervezetek képviselőivel, hogy mindenkire kiterjedő szabályt alkothassanak - tette hozzá, megjegyezve: nem látnak olyan pontot - például a másodállásról vagy a kirendelésről -, amely esetében ne lehetne megnyugtatóan rendezni a kérdéseket a részletszabályok kidolgozásakor. Reményei szerint a háziorvosokkal kapcsolatos javaslatokról legkésőbb két hét múlva dönthet a kormány.

A miniszter kiemelte: a kormány úgy döntött, hogy a SZÉP-kártyával kapcsolatban ez évre hozott szabályokat kiterjeszti a jövő évre, a cél, hogy ne álljon le a turizmus Magyarországon.

Hangsúlyozta: a döntés értelmében a szálláshely alszámlára 400 ezer, a vendéglátás alszámlára 265 ezer, a szabadidő alszámlára pedig 135 ezer forint tölthető fel, ez éves szinten 800 ezer forintot jelent.

Mint mondta, egyelőre bizonytalan, mikor indulhat meg a turizmus külföldre, illetve külföldről, ez vélhetően akkor lesz meghatározható, ha már lesz vakcina.

Ugyanakkor jó lenne, ha a belföldi turizmus addig sem állna le, és minél többeknek lenne lehetőségük hazai szállás-, illetve vendéglátóhely igénybevételére - fűzte hozzá.

Megjegyezte: továbbra is azt kérik, hogy az emberek ne utazzanak külföldre síelni, legutóbb is ausztriai síelőhelyeken alakultak ki gócpontok.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva tagadta, hogy létezik olyan kormányzati terv, amely szerint az őszi iskolai szünet után digitális formában folytatódna az oktatás.

Pillanatnyilag a kormány elkötelezett amellett, és ennek megfelelően a terveink is azok, hogy az iskolák normálisan működjenek, és az őszi szünetet követően is a jelenlegi normális rendben folytatódjon az oktatás - jelentette ki.

Az iskolákban alkalmazott óvintézkedésekre utalva hozzátette: az elmúlt két hónap bizonyította, hogy még ilyen körülmények között is lehet az iskolákat működtetni.

A miniszter a járványcsúcsot illetően jelezte: az orvosi vélemények széttartóak, ezért a kormány nem akar jóslásokba bocsátkozni.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely megerősítette azt is: ha a rendelkezésre álló 1,3 millió influenza elleni vakcina nem elegendő, akkor "akár holnap" be tudnak szerezni további oltóanyagot, és ha kell, akkor gyártani is tudnak.

Az állam nem tartalékolja a vakcinákat - jegyezte meg egy másik kérdésre.

Tagadta azokat a híreket, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársait a Sanofi Vaxigrip Tetra nevű vakcinájával oltották be.

Közölte: a médiahatóság dolgozói magyar gyártású, háromkomponensű oltást kaptak.

Kérdésre kitért arra is, hogy a miniszterelnököt a magyar gyártású vakcinával oltották be.

Azt a felvetést, hogy az elmúlt 14 nap "gördülő átlaga" alapján Magyarországon a harmadik legrosszabb a járványhelyzet Európában, Gulyás Gergely úgy értékelte: ez a statisztika egy pillanatképet jelöl, sok értelme ezért nincsen, az adatokat egészében érdemes nézni.

A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban elmondta: a beszerezett gépek szükség esetén bevethetők, nem tud arról, hogy bármilyen adminisztratív vagy technikai akadálya lenne a használatuknak.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020