hirdetés
Belföld

Gázriasztó fegyverrel lőtt a vita hevében egy férfi

Gárdonyban egy férfi egy vendéglátó egységben kialakult vita során a gázriasztó fegyverét is használta, a rendőrök azóta már elfogták az illetőt.

Gázriasztó fegyverrel lőtt a vita hevében egy férfi

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint július huszadikán este 21 óra 20 perc körül Gárdonyban egy, a Balatoni úton lévő vendéglátó egységben egy háromfős társaság két tagja egy korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett egy másik párral, amit követően összeverekedtek – írják a police.hu oldalon megjelent közleményben.

A dulakodás során a társaság férfi tagja lövést adott le egy gázriasztó fegyverből, amelyet engedély nélkül tartott magánál.

Személyi sérülés ennek következtében nem történt, a rendőrök pedig a helyszínen elfogták az éppen távozni készülő társaságot: egy 33 éves nőt, illetve egy 41 és egy 55 éves férfit. A náluk lévő gázriasztó fegyvert lefoglalták, az illetőket pedig előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra.

K. T. Zsuzsanna és K. László ellen garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020