hirdetés
Belföld

Fojtogatott és kirabolt egy idős asszonyt egy nő a Duna-parton

Az ötvenegy éves nő azt kiáltotta az idős asszony megtámadásakor, hogy „Megöllek, nehogy sikítsál!”.

Fojtogatott és kirabolt egy idős asszonyt egy nő a Duna-parton

Augusztus tizedikén délután fél három körül a rendőrök a segélykérés alapján kivonultak a helyszínre.

A támadó a nyolcvanöt éves áldozatától egy pénztárcát, egy bankkártyát, valamint két aranygyárát vett el. Azt követően rabolta ki az asszonyt, hogy beszélgetésre és sétálni invitálta, majd egy kiesőbb, erdős, bokros területre vezette s ott ellökte őt.

A földre térdelve fojtogatni és fenyegetni kezdte a nőt, akinek átkutatta a táskáját, majd az ellopott zsákmánnyal együtt menekülőre fogta, s közben továbbra is fenyegette az áldozatát, méghozzá azzal, hogy ha a történteket elárulja valakinek, „akkor is megöli”.

A rablót nagy erőkkel kezdték keresni a rendőrök, akik folyamatosan gyűjtötték az információkat, s mozdultak azokra. Hamarosan valaki egy helyi üzletben próbálta használni a bankkártyát, s nem sokkal később egy zálogházat ellenőrző rendőr kapott forró nyomot arról, hogy egy nőtől pár perccel korábban 42 ezer forintért vettek be két aranygyűrűt.

hirdetés

Az egyik rendőr végül egy kebabosnál látta meg az akkor már névvel és fotóval keresett nőt, akit megbilincselt és előállított.

Az 51 éves T. Ambrusné a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, noha a történteket némileg másképpen idézte fel. Ő ugyanis „bizistenre” mondta, hogy az idős nő séta közben elesett, s nekiadta a tízezer forintját és a két gyűrűt.

A támadó állította, hogy megijedt, hogy „miért adja neki ezeket” a nő, s ijedtében elszaladt – noha elmondása szerint nyugtató „volt benne”, ami miatt nem mindenre emlékszik.

A rendőrök a zálogházból lefoglalták a két gyűrűt, T. Ambrusnétól pedig a zálogcédulát. A gyanúsítottat őrizetbe vették, s vele szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Letartóztatását kezdeményezték.

(A borítókép forrása: police.hu)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020