hirdetés
Belföld

Féltékenységből ölte meg egy barátját egy férfi

Egy hatvan éves férfi tavaly októberben közös italozás után féltékenységből megölte barátját. Az ügyben a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a vádlott által elkövetett bűncselekmény súlyosabb minősítésére és az elsőfokon kiszabott büntetés súlyosbítására tett indítványt a Pécsi Ítélőtáblán.

Féltékenységből ölte meg egy barátját egy férfi

A hatvan éves férfi egy Tolna megyei községben, ahol élt, 2019. október 17-én azzal a barátjával kezdett italozni, akihez odaköltözött barátnője. A különböző vendéglátó egység után a vádlott otthonába is ellátogattak, ahol folytatódott az italozás.

A már ittas vádlott itt a barátnője elvesztése miatt érzett dühében egy baltával a barátjára támadt, és a balta fokával, valamint ököllel többször is nagy erővel barátja arcába és fejére ütött, mígnem a másik férfi eszméletét vesztve a földre került.

A támadó ellenben ekkor még a mellkasára ránehezedve folytatta a bántalmazást, aminek hatására a sértett rövid időn belül meghalt.

A vádlott a holttestet az ingatlanán található pincébe rejtette.

hirdetés

Az elsőfokú bíróság a emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért 11 év szabadságvesztésre ítélte, ám az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

„A fellebbviteli főügyészség másodfokú indítványa arra irányul, hogy a bíróság a bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítse, és a vádlottat hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetéssel sújtsa”

- írják az ügyészségi közleményben.

Hozzáteszik, az ügyben a másodfokú eljárás a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020